Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyerekeknek

2008.04.29

A farkas és a hét kecskegida


Volt egy öreg anyakecske s annak hét gidácskája. Úgy szerette őket, ahogy csak anya szeretheti a gyerekeit. Egyszer eleségért készült az erdőbe. Összehívta a gidákat, és így szólt hozzájuk:

– Kedves gyermekeim, kimegyek az erdőre. Vigyázzatok, óvakodjatok a farkastól: ha beengeditek, szőröstül-bőröstül fölfal. Furfangos állat a farkas, még azt is megteszi, hogy idegen bőrbe bújik, de ha jól figyeltek, reszelős hangjáról, fekete mancsáról nyomban ráismertek.

– Vigyázunk, édesanyácskánk, hogyisne vigyáznánk! – mondták a gidák. – Elmehetsz nyugodtan.

Erre a kecskemama búcsút vett tőlük, és elindult az erdőbe.

Alig telik el egy negyedóra, kopogtatnak az ajtón, s valaki beszól:

– Nyissátok ki, kedveseim, én vagyok itt, édesanyátok. Mindegyikteknek hoztam valami finomságot!

Hanem a gidák tüstént felismerték a farkast reszelős hangjáról.

– Nem nyitjuk ki! – kiabálták. – A mi édesanyánknak kedves, lágy a hangja, a tiéd meg csúnya, reszelős. Nem is édesanyánk vagy te, hanem a farkas!

A farkas mordult egyet, bosszantotta, hogy így túljártak az eszén. Kapta magát, elszaladt a boltba, vásárolt egy jókora darab krétát.

– Minek neked az a kréta, ordas koma? – tréfálkozott a boltos. – Talán beiratkoztál az iskolába?

De a farkasnak nem volt kedve a tréfához. Végigmérte a boltost úgy, hogy annak majd elhűlt a vére; azt sem tudta, hogyan szabaduljon a kedves vevőtől. A farkas pedig megette a krétát, s attól egyszerre vékony lett a hangja, szinte maga sem ismert rá. "No – gondolta –, ez így jó lesz" – azzal visszament kecskéékhez, megint bekopogtatott, s megint beszólt nagy mézesmázosan:

– Nyissátok ki, kedveseim, én vagyok itt, édesanyátok. Hoztam mindegyikteknek valami jó falatot!

De már annyira kívánta a gidahúst, hogy nem tudta megállni, be ne lessen az ablakon, és szemügyre ne vegye a kívánatos pecsenyét. Éppen csak egy pillanatig tartott az egész, aztán máris lekapta a fejét, nehogy észrevegyék, a mancsát azonban meggondolatlanul otthagyta az ablakpárkányon. A gidák meglátták, és visszakiabáltak neki:

– Nem nyitjuk ki, dehogy nyitjuk! A mi édesanyánknak szép fehér lába van, a tiéd meg csúnya fekete. Nem is édesanyánk vagy te, hanem a farkas!

A vén ragadozó dühösen körülszaglászta a házat, nincs-e rajta valahol rés, amin befurakodhatna; de még egy fia repedést sem talált. Erre nagy mérgesen elszaladt a pékhez.

– Megütöttem a lábamat, kenj rá gyorsan egy kis tésztát!

A péktől meg loholt a molnárhoz.

– Szórd be hamar liszttel a mancsomat!

A molnár nem tudta mire vélni a furcsa kívánságot. "No, ez a hamis jószág megint rosszban töri a fejét" – gondolta. Hímezett-hámozott, de a farkas rámordult:

– Egy-kettő, vagy nyomban fölfallak!

A molnár megijedt, nem teketóriázott tovább, beszórta liszttel a farkas lábát, úgyhogy az tiszta fehér lett.

Akkor a rosszcsont harmadszor is bekopogtatott a kecskéék ajtaján.

– Nyissátok ki, kedveskéim, én vagyok itt, édesanyátok. Találjátok ki, mit hoztam nektek az erdőből!

– Előbb mutasd meg a lábadat! – szóltak odabent az óvatos kis gidák.

A farkas nagy bátran föltette csirizes-lisztes mancsát az ablakpárkányra. Fehér volt, a kecske lába sem lehet fehérebb. Erre a gidák nyugodtan ajtót nyitottak.

Bezzeg megrémültek amikor meglátták a dühös ordast! Ahányan voltak, annyifelé menekültek. Az első az asztal alá ugrott, a második az ágyba bújt, a harmadik a kályhába, a negyedik a konyhába, az ötödik a szekrénybe, a hatodik a mosdótál alá, a hetedik meg a faliórába. De a farkas megtalálta őket; éhes is volt, mérges is volt, egymás után mind bekapta. Csak a legkisebbiket nem lelte meg azt, amelyik a faliórában rejtőzött.

Mikor jóllakott, odébbállt. Lefeküdt kint a réten egy fa alá, és elaludt.

Nemsokára megjött az erdőből a kecskemama. Majd meghasadt a szíve attól, amit látott! Az ajtó tárva-nyitva, asztal, szék, lóca egymás hegyén-hátán, a mosdótál összetörve, vánkos, takaró lehúzva az ágyról. Kereste a gyerekeit, de hiába. Sorra kiabálta a nevüket, de nem felelt senki. Végül, amikor az utolsót hívta, megszólalt egy cingár hangocska:

– Itt vagyok, édesanyám!

– Hol? – kiáltotta kétségbeesetten szegény kecskemama, és föl-alá szaladgált a romok közt. – Hol vagy, édes lelkem?

– Itt, az órában! – cincogta a gida.

A kecskemama fölágaskodott, és kiszedte az órából a csemetéjét; a többit siratta, ennek az egynek meg úgy örült, hogy csak úgy potyogtak a könnyei.

– Hát még akkor hogy potyogtak, amikor a legkisebbik gidától megtudta, mi történt! Azt sem tudta, hová legyen bánatában; már-már azon volt, hogy nekiszalad keservében a világnak. Kifordult a házból, neki a rétnek, a kis gida meg sírva-ríva a nyomában.

Hát ahogy a rétre ért, szinte gyökeret vert a lába. Ott feküdt a farkas a fa alatt, és horkolt, hogy csak úgy remegtek belé az ágak! Az öreg kecske nézte, nézte, mint aki kővé dermedt. Addig nézte, míg észre nem vette, hogy valami fickándozik a farkas kövér hasában. "Uram teremtőm, csak nem az én szegény gyerekeim mozognak ott?" – gondolta. Hazaszalasztotta a gidát ollóért, tűért, cérnáért, aztán nekilátott, kezdte fölvágni az ordas bendőjét. Alig nyisszantott egyet, máris kidugta a fejét egy gida.

– Csakhogy látlak, édesanyám! – kiáltotta, s örömében már-már a nyakába ugrott kecskemamának. De az most nem ért rá az ilyesmire; szaporán csattogtatta az ollót metélte a farkas irháját, míg csak mind a hat fia ki nem ugrott a bendőből, s ott nem táncolt körülötte. Mert hát a mohó fenevad egészben nyelte le valamennyit!

Mikor mindnyájan együtt voltak már, s alaposan ki is örvendezték magukat, azt mondta a kecskemama:

– Menjetek, keressetek jó nagy köveket! Belevarrjuk ennek a tűzre való állatnak a hasába, amíg alszik!

A gidák egész halom követ hordtak össze, aztán nekifogtak, s annyit tömtek az ordasba, amennyi csak belefért. Mikor a rakodással elkészültek, kecskemama sietve összevarrta a farkas irháját. Észre se vette a gonosz, olyan mélyen aludt, meg se moccant közben.

Késő délutánig horkolt, akkor elfordult az árnyék, rásütött a lemenő nap és fölébresztette.

Ásított egy nagyot a koma, aztán föltápászkodott, hogy igyék egyet a kútnál, mert rettenetesen megszomjazott.

– Úszni akarnak a gidák! – mormolta kedélyesen. Csak azt nem értette, hogy lehet ilyen átkozottul nehéz az a hat gyenge csontú gidácska. Lépett egyet-kettőt, imbolyogva, mint a részeg; a kövek meg összekocódtak, zörögni kezdtek a hasában.

Mi csörög, mi zörög?

A hasamban mi görög?

Azt hittem, hat gidát nyeltem,

mégis csak kő kocog bennem. . .

dünnyögte bosszúsan, s alig várta, hogy egy jót kortyolgasson a jéghideg vízből. Áthajolt a káván, s abban a pillanatban a sok kő mind előrelódult a hasában. Fejest bukott a kútba, és szánalmasan belefulladt.

A gidák a sövény mögül lesték, mi történik. Mikor az ordas eltűnt a kútban, nagy vidáman előszaladtak, körbe fogództak, nótára gyújtottak, azt énekelték:

Kellett neked kecskegida?

Odalettél, farkas koma!

És örömükben anyjukkal együtt körültáncolták a kutat

------------------------------------------------------------------

A TARKA JÉZUS


 

Egykor a szentegyházasfalusiak megláttak egy harkályt, s csodálkoztak rajta, miféle csoda állat is lehet az. Az egyik eléáll, s azt mondja:

- Az biza a tarka Jézus, s én láttam a likat is egy magas fán, ahová berepült.

Összegyűltek, s azt határozzák, hogy fogják el. Tanakodnak, mi módon foghatnák el, s abban állapodnak meg, hogy egy ilyen hosszú lajtorját visznek, s felmásznak réta.

Abban az időben nem volt szabad nekik fát vágni az erdőből, s most a székely furfang feltalálta magát: engedélyt kértek a királytól egy lajtorjának az átvivésére az erdőn, hogy megfoghassák a tarka Jézust. A király nem gondolva semmivel, engedélyezte is.

A falu két legerősebb embere megfogta a lajtorja két végét, s amint vitték, ötven ember előre vágta a fát, hogy haladhassanak a lajtorjával, mert keresztben vitték. Amikor csaknem odaértek volna, egy fa nagy szerencsétlenségükre rádőlt, s kettétörte a lajtorját. Most egyfelől szomorkodtak, hogy a lajtorját kárré vallották, de másfelől bezzeg volt öröm, hogy a királyt sikerült kijátszani, s fához jutottak.

Tanakodni kezdtek, hogyan menjenek fel a fára. Egy öreg kitalálta magát, s azt mondta:

- Ecsém, állj te alól, a másik feláll a válladra, a harmadik esmét az ő vállára, s így tovább, mindaddig, míg a legfelső a likat el nem éri.

Mikor a legfelső fenn volt, elkiáltja magát: - Elértem a likat, hé, konyé!

Benyúl, megfogja a tarka Jézust, s felülről ismét az kiáltja örömében: - Kezemben van a tarka Jézus, megfogtam!

A legalsó azt kiáltja vissza:

- Hadd lám, mutasd, hé, konyé! - s ezzel, uccu neki, vesd el magad, kiugrott hirtelen a konyé, a többiek lepottyantak, a felső pedig kezénél fogva fennakadt.

Most már azon tanakodtak, hogy vegyék le. Az egyik azt mondá:

- Úgy, hogy hajigáljunk a fejszével addig, míg a keze elszakad, s akkor ő is lepottyan, mint mü.

Hajigáltak is sokáig, hát egyszer elszakadt a karja, a tarka Jézus ott maradt a kezével együtt, a konyé pedig lepottyant.

---------------------------------------------------------------

Adj, Isten, meleget,
Fünek-fánok levelet!
Nyisd ki, Isten, kiskapudat,
Ereszd be a meleget,
Zárd ki a hideget!

 --------------------------------------------------------------

Petőfi Sándor     Laci te

Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!

Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.

Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz.
De nem volt víz a vederbe',
Kapta magát, telemerte.
És vajon minek
Merítette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék? ... nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A mezõre ballag szépen,
Ott megállt és körülnézett;
Ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott...
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát...
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
Áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezõséget,
A vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge,
Hû, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.
A mi emberünk se' rest,
Odanyargal egyenest
A lyuk mellé,
S beleönté
A veder vizet;
Torkig tele lett.
A szegény kis ürge
Egy darabig türte,
Hanem aztán csak kimászott,
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
Nyakon csipték, hazavitték,
S mostan...
Itt van...
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, Laci, te bizony!

----------------------------------------------

Aludj, baba, aludjál!
Feljött már a csillag;
Aranyos kis bárány
Hazafelé ballag.
----------------------------------------------

Piller Emese, 11 éves

Csigabiga, gyere ki,
ég a házad odaki.
Ha nem hiszed, gyere ki,
majd meglátod ideki


----------------------------------------------

Kiss Zsanett, 8 éves

Csip-csip csóka,
vak varjúcska,
jó volt-e a
kisfiúcska?
Ha jó volt a
kisfiúcska,
ne csípd meg őt,
vak varjúcska!

----------------------------------------------

Egyedem, begyedem, tenger tánc.
– Hajdu sógor, mit kivánsz?
– Nem kivánok egyebet,
Csak egy falat kenyeret

---------------------------------------------------------------

Hátamon a zsákom,
Zsákomban a mákom.
Kilyukadt a zsákom,
Kihullott a mákom.
Aki szánja károm,
Szedje össze mákom!

----------------------------------------------

Katalinka, szállj el!
Jönnek a törökök;
Sós kútba tesznek,
Onnan is kivesznek;
Kerék alá tesznek;
Onnan is kivesznek;
Ihol jönnek a törökök,
Mindjárt utol érnek!
---------------------------------------------------------------

Piller Emese, 11 éves

Megfogtam egy szúnyogot,
nagyobb volt egy lónál,
kisütöttem a zsírját,
több volt egy akónál.

Aki eztet elhiszi,
szamarabb a lónál,
aki eztet elhiszi,
szamarabb a lónál.

⇔⇒⇒⇒⇒⇒♦♦≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈♦♦⇒⇒⇒⇒⇒
Kép Kép Kép Kép Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.