Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


fiaimnak

2009.12.28

 "A gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, aki elhomályosítja."


Juhász Gyula

Kép  

 

 

 

 

Itt vagy velem, mint egy új remény,
Az éjszakát felváltja a fény,
Csak egy perce élsz, nézlek boldogan,
Úgy vártam rád, édes kisfiam.

A régi vágy újra szárnyra kél,
Míg dalt susog kinn az esti szél.
Minden bánatom eltűnt nyomtalan,
Mosolyogj rám, édes kisfiam.

Egy rózsakert hinti árnyait,
Nincs fontosabb, mint az álmaid,
Még egy szót se tudsz, mégis annyian
Hisznek neked, édes kisfiam.

Tudom, mindenütt így van ez a nagyvilágon,
ha egy kisgyerek megszületik.
Mert a kisgyerek egyszer felnő,
s talán sikerül neki,
hogy a könnyeket nevetéssé,
a gyűlöletet szeretetté,
az ellenségeket barátokká változtassa.

Ezt érzem én, ahogy nézek rád,
Más lesz a föld, más lesz a világ.
Sírnod sose kell, élsz majd gondtalan,
Boldog leszel, édes kisfiam.
Sírnod sose kell, élsz majd gondtalan,
Boldog leszel, édes kisfiam.

 

Kép Kép 

Kép Kép   

 

 

 

 

Kicsi rózsabimbó,
élted hajnalán
szunnyadozz csak párnád
hófehér haván.
Ringat jó anyácskád,
ezer gondja van rád,
féltő szívvel virraszt
sok-sok éjszakán.
   Csanádi Imre

 

Kép  

Nekem nem fáj semmi!
Én nyugodtan tűrök minden bút, keservet;
De hogyha te szenvedsz: azt hiszem, úgy érzem -
A szivem reped meg.

 

Kép  


Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.
   Beney Zsuzsa

 

 Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A farkas és a hét kecskegida


Volt egy öreg anyakecske s annak hét gidácskája. Úgy szerette őket, ahogy csak anya szeretheti a gyerekeit. Egyszer eleségért készült az erdőbe. Összehívta a gidákat, és így szólt hozzájuk:

– Kedves gyermekeim, kimegyek az erdőre. Vigyázzatok, óvakodjatok a farkastól: ha beengeditek, szőröstül-bőröstül fölfal. Furfangos állat a farkas, még azt is megteszi, hogy idegen bőrbe bújik, de ha jól figyeltek, reszelős hangjáról, fekete mancsáról nyomban ráismertek.

– Vigyázunk, édesanyácskánk, hogyisne vigyáznánk! – mondták a gidák. – Elmehetsz nyugodtan.

Erre a kecskemama búcsút vett tőlük, és elindult az erdőbe.

Alig telik el egy negyedóra, kopogtatnak az ajtón, s valaki beszól:

– Nyissátok ki, kedveseim, én vagyok itt, édesanyátok. Mindegyikteknek hoztam valami finomságot!

Hanem a gidák tüstént felismerték a farkast reszelős hangjáról.

– Nem nyitjuk ki! – kiabálták. – A mi édesanyánknak kedves, lágy a hangja, a tiéd meg csúnya, reszelős. Nem is édesanyánk vagy te, hanem a farkas!

A farkas mordult egyet, bosszantotta, hogy így túljártak az eszén. Kapta magát, elszaladt a boltba, vásárolt egy jókora darab krétát.

– Minek neked az a kréta, ordas koma? – tréfálkozott a boltos. – Talán beiratkoztál az iskolába?

De a farkasnak nem volt kedve a tréfához. Végigmérte a boltost úgy, hogy annak majd elhűlt a vére; azt sem tudta, hogyan szabaduljon a kedves vevőtől. A farkas pedig megette a krétát, s attól egyszerre vékony lett a hangja, szinte maga sem ismert rá. "No – gondolta –, ez így jó lesz" – azzal visszament kecskéékhez, megint bekopogtatott, s megint beszólt nagy mézesmázosan:

– Nyissátok ki, kedveseim, én vagyok itt, édesanyátok. Hoztam mindegyikteknek valami jó falatot!

De már annyira kívánta a gidahúst, hogy nem tudta megállni, be ne lessen az ablakon, és szemügyre ne vegye a kívánatos pecsenyét. Éppen csak egy pillanatig tartott az egész, aztán máris lekapta a fejét, nehogy észrevegyék, a mancsát azonban meggondolatlanul otthagyta az ablakpárkányon. A gidák meglátták, és visszakiabáltak neki:

– Nem nyitjuk ki, dehogy nyitjuk! A mi édesanyánknak szép fehér lába van, a tiéd meg csúnya fekete. Nem is édesanyánk vagy te, hanem a farkas!

A vén ragadozó dühösen körülszaglászta a házat, nincs-e rajta valahol rés, amin befurakodhatna; de még egy fia repedést sem talált. Erre nagy mérgesen elszaladt a pékhez.

– Megütöttem a lábamat, kenj rá gyorsan egy kis tésztát!

A péktől meg loholt a molnárhoz.

– Szórd be hamar liszttel a mancsomat!

A molnár nem tudta mire vélni a furcsa kívánságot. "No, ez a hamis jószág megint rosszban töri a fejét" – gondolta. Hímezett-hámozott, de a farkas rámordult:

– Egy-kettő, vagy nyomban fölfallak!

A molnár megijedt, nem teketóriázott tovább, beszórta liszttel a farkas lábát, úgyhogy az tiszta fehér lett.

Akkor a rosszcsont harmadszor is bekopogtatott a kecskéék ajtaján.

– Nyissátok ki, kedveskéim, én vagyok itt, édesanyátok. Találjátok ki, mit hoztam nektek az erdőből!

– Előbb mutasd meg a lábadat! – szóltak odabent az óvatos kis gidák.

A farkas nagy bátran föltette csirizes-lisztes mancsát az ablakpárkányra. Fehér volt, a kecske lába sem lehet fehérebb. Erre a gidák nyugodtan ajtót nyitottak.

Bezzeg megrémültek amikor meglátták a dühös ordast! Ahányan voltak, annyifelé menekültek. Az első az asztal alá ugrott, a második az ágyba bújt, a harmadik a kályhába, a negyedik a konyhába, az ötödik a szekrénybe, a hatodik a mosdótál alá, a hetedik meg a faliórába. De a farkas megtalálta őket; éhes is volt, mérges is volt, egymás után mind bekapta. Csak a legkisebbiket nem lelte meg azt, amelyik a faliórában rejtőzött.

Mikor jóllakott, odébbállt. Lefeküdt kint a réten egy fa alá, és elaludt.

Nemsokára megjött az erdőből a kecskemama. Majd meghasadt a szíve attól, amit látott! Az ajtó tárva-nyitva, asztal, szék, lóca egymás hegyén-hátán, a mosdótál összetörve, vánkos, takaró lehúzva az ágyról. Kereste a gyerekeit, de hiába. Sorra kiabálta a nevüket, de nem felelt senki. Végül, amikor az utolsót hívta, megszólalt egy cingár hangocska:

– Itt vagyok, édesanyám!

– Hol? – kiáltotta kétségbeesetten szegény kecskemama, és föl-alá szaladgált a romok közt. – Hol vagy, édes lelkem?

– Itt, az órában! – cincogta a gida.

A kecskemama fölágaskodott, és kiszedte az órából a csemetéjét; a többit siratta, ennek az egynek meg úgy örült, hogy csak úgy potyogtak a könnyei.

– Hát még akkor hogy potyogtak, amikor a legkisebbik gidától megtudta, mi történt! Azt sem tudta, hová legyen bánatában; már-már azon volt, hogy nekiszalad keservében a világnak. Kifordult a házból, neki a rétnek, a kis gida meg sírva-ríva a nyomában.

Hát ahogy a rétre ért, szinte gyökeret vert a lába. Ott feküdt a farkas a fa alatt, és horkolt, hogy csak úgy remegtek belé az ágak! Az öreg kecske nézte, nézte, mint aki kővé dermedt. Addig nézte, míg észre nem vette, hogy valami fickándozik a farkas kövér hasában. "Uram teremtőm, csak nem az én szegény gyerekeim mozognak ott?" – gondolta. Hazaszalasztotta a gidát ollóért, tűért, cérnáért, aztán nekilátott, kezdte fölvágni az ordas bendőjét. Alig nyisszantott egyet, máris kidugta a fejét egy gida.

– Csakhogy látlak, édesanyám! – kiáltotta, s örömében már-már a nyakába ugrott kecskemamának. De az most nem ért rá az ilyesmire; szaporán csattogtatta az ollót metélte a farkas irháját, míg csak mind a hat fia ki nem ugrott a bendőből, s ott nem táncolt körülötte. Mert hát a mohó fenevad egészben nyelte le valamennyit!

Mikor mindnyájan együtt voltak már, s alaposan ki is örvendezték magukat, azt mondta a kecskemama:

– Menjetek, keressetek jó nagy köveket! Belevarrjuk ennek a tűzre való állatnak a hasába, amíg alszik!

A gidák egész halom követ hordtak össze, aztán nekifogtak, s annyit tömtek az ordasba, amennyi csak belefért. Mikor a rakodással elkészültek, kecskemama sietve összevarrta a farkas irháját. Észre se vette a gonosz, olyan mélyen aludt, meg se moccant közben.

Késő délutánig horkolt, akkor elfordult az árnyék, rásütött a lemenő nap és fölébresztette.

Ásított egy nagyot a koma, aztán föltápászkodott, hogy igyék egyet a kútnál, mert rettenetesen megszomjazott.

– Úszni akarnak a gidák! – mormolta kedélyesen. Csak azt nem értette, hogy lehet ilyen átkozottul nehéz az a hat gyenge csontú gidácska. Lépett egyet-kettőt, imbolyogva, mint a részeg; a kövek meg összekocódtak, zörögni kezdtek a hasában.

Mi csörög, mi zörög?

A hasamban mi görög?

Azt hittem, hat gidát nyeltem,

mégis csak kő kocog bennem. . .

dünnyögte bosszúsan, s alig várta, hogy egy jót kortyolgasson a jéghideg vízből. Áthajolt a káván, s abban a pillanatban a sok kő mind előrelódult a hasában. Fejest bukott a kútba, és szánalmasan belefulladt.

A gidák a sövény mögül lesték, mi történik. Mikor az ordas eltűnt a kútban, nagy vidáman előszaladtak, körbe fogództak, nótára gyújtottak, azt énekelték:

Kellett neked kecskegida?

Odalettél, farkas koma!

És örömükben anyjukkal együtt körültáncolták a kutat

------------------------------------------------------------------

A TARKA JÉZUS


 

Egykor a szentegyházasfalusiak megláttak egy harkályt, s csodálkoztak rajta, miféle csoda állat is lehet az. Az egyik eléáll, s azt mondja:

- Az biza a tarka Jézus, s én láttam a likat is egy magas fán, ahová berepült.

Összegyűltek, s azt határozzák, hogy fogják el. Tanakodnak, mi módon foghatnák el, s abban állapodnak meg, hogy egy ilyen hosszú lajtorját visznek, s felmásznak réta.

Abban az időben nem volt szabad nekik fát vágni az erdőből, s most a székely furfang feltalálta magát: engedélyt kértek a királytól egy lajtorjának az átvivésére az erdőn, hogy megfoghassák a tarka Jézust. A király nem gondolva semmivel, engedélyezte is.

A falu két legerősebb embere megfogta a lajtorja két végét, s amint vitték, ötven ember előre vágta a fát, hogy haladhassanak a lajtorjával, mert keresztben vitték. Amikor csaknem odaértek volna, egy fa nagy szerencsétlenségükre rádőlt, s kettétörte a lajtorját. Most egyfelől szomorkodtak, hogy a lajtorját kárré vallották, de másfelől bezzeg volt öröm, hogy a királyt sikerült kijátszani, s fához jutottak.

Tanakodni kezdtek, hogyan menjenek fel a fára. Egy öreg kitalálta magát, s azt mondta:

- Ecsém, állj te alól, a másik feláll a válladra, a harmadik esmét az ő vállára, s így tovább, mindaddig, míg a legfelső a likat el nem éri.

Mikor a legfelső fenn volt, elkiáltja magát: - Elértem a likat, hé, konyé!

Benyúl, megfogja a tarka Jézust, s felülről ismét az kiáltja örömében: - Kezemben van a tarka Jézus, megfogtam!

A legalsó azt kiáltja vissza:

- Hadd lám, mutasd, hé, konyé! - s ezzel, uccu neki, vesd el magad, kiugrott hirtelen a konyé, a többiek lepottyantak, a felső pedig kezénél fogva fennakadt.

Most már azon tanakodtak, hogy vegyék le. Az egyik azt mondá:

- Úgy, hogy hajigáljunk a fejszével addig, míg a keze elszakad, s akkor ő is lepottyan, mint mü.

Hajigáltak is sokáig, hát egyszer elszakadt a karja, a tarka Jézus ott maradt a kezével együtt, a konyé pedig lepottyant.

---------------------------------------------------------------

Adj, Isten, meleget,
Fünek-fánok levelet!
Nyisd ki, Isten, kiskapudat,
Ereszd be a meleget,
Zárd ki a hideget!

 --------------------------------------------------------------

Petőfi Sándor     Laci te

Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!

Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.

Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz.
De nem volt víz a vederbe',
Kapta magát, telemerte.
És vajon minek
Merítette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék? ... nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A mezõre ballag szépen,
Ott megállt és körülnézett;
Ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott...
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát...
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
Áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezõséget,
A vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge,
Hû, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.
A mi emberünk se' rest,
Odanyargal egyenest
A lyuk mellé,
S beleönté
A veder vizet;
Torkig tele lett.
A szegény kis ürge
Egy darabig türte,
Hanem aztán csak kimászott,
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
Nyakon csipték, hazavitték,
S mostan...
Itt van...
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, Laci, te bizony!

----------------------------------------------

Aludj, baba, aludjál!
Feljött már a csillag;
Aranyos kis bárány
Hazafelé ballag.
----------------------------------------------

Piller Emese, 11 éves

Csigabiga, gyere ki,
ég a házad odaki.
Ha nem hiszed, gyere ki,
majd meglátod ideki


----------------------------------------------

Kiss Zsanett, 8 éves

Csip-csip csóka,
vak varjúcska,
jó volt-e a
kisfiúcska?
Ha jó volt a
kisfiúcska,
ne csípd meg őt,
vak varjúcska!

----------------------------------------------

Egyedem, begyedem, tenger tánc.
– Hajdu sógor, mit kivánsz?
– Nem kivánok egyebet,
Csak egy falat kenyeret

---------------------------------------------------------------

Hátamon a zsákom,
Zsákomban a mákom.
Kilyukadt a zsákom,
Kihullott a mákom.
Aki szánja károm,
Szedje össze mákom!

----------------------------------------------

Katalinka, szállj el!
Jönnek a törökök;
Sós kútba tesznek,
Onnan is kivesznek;
Kerék alá tesznek;
Onnan is kivesznek;
Ihol jönnek a törökök,
Mindjárt utol érnek!
---------------------------------------------------------------

Piller Emese, 11 éves

Megfogtam egy szúnyogot,
nagyobb volt egy lónál,
kisütöttem a zsírját,
több volt egy akónál.

Aki eztet elhiszi,
szamarabb a lónál,
aki eztet elhiszi,
szamarabb a lónál.


Kép Kép Kép Kép